Több mint százezren tiltakoznak már
Figyelmünkbe ajánlották, hogy a Netflix működtet magyarországi ügyfélszolgálatot, amelyen keresztül bárki fogyaszói panaszt tehet, illetve a magyarországi szervezetek, magánszemélyek az NMHH részére tehetnek bejelentést kifogásolt tartalmakkal kapcsolatban. Mint akkor jelezték, több bejelentés is érkezett hozzájuk az ominózus mesefilm sorozattal kapcsolatban és közölték, az NMHH hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja a műsorszámot.
Eközben petíciót indított az ügyben a CitizenGO Magyarország is. A keresztény értékvédő szervezet Reed Hastingsnek, a Netflix vezérigazgatójának címzett felhívását
mostanáig több mint százezer aláíró támogatta.
Ebben arra szólítják fel a céget, hogy hagyjon fel az LMBTQ-propagandával és bojkottra hívják a szülőket. Mint írják, „szülőként nem lehetünk nyugodtak, ha gyermekeink a Netflixen néznek »gyerekműsort«, mivel a felület az LMBTQ-agymosás terepévé vált”. Megfogalmazásuk szerint a cégnek „döntenie kell, hogy az LMBTQ-lobbira vagy a családokra van tekintettel”, mert „a kettő együtt nem működik”.
Akár már kedden dönthetnek
A Mandiner információi szerint a Médiatanács már a jövő héten kedden esedékes ülésén dönthet a botrányt okozó rajzfilmről, bár, mint megtudtuk, a hivatalos napirendi ajánlásban ez a téma egyelőre nem szerepel. Az ügyre rálátó informátoraink szerint a tanács
problémásnak látja, hogy a forgalmazó szerint ehhez a jelenethez elég, ha egy gyermek hét éves és egy napos
– mint mondják, szerintük ennél lényegesen idősebb gyerekeknek lehet csak megfelelően beszélni ilyen jellegű kérdésekről.
Kérdésünkre megerősítették, hogy ha problémásnak találják a tartalmat, akkor hivatalos átiratot küldenek a holland társhatóságnak, ám volt, aki hozzátette, hogy ezt követően sok érdemi intézkedésre kár számítani. Volt, aki rámutatott, a probléma része, hogy a Magyarországon szolgáltató csatornák mintegy negyven százaléka nem magyar joghatóság alá tartozik, így felszólításokra és átiratokra marad csak jogi lehetőség. Mint mondta, van, amikor ez is célra vezet, vannak ugyanis nyitott és együttműködő hatóságok Európa-szerte (példaként említette cseh kollégáit), ám például Luxemburg és Hollandia esetében kevésbé kedvezőek a tapasztalatok.